lakás szellőztetés címkével jelölt bejegyzések

Szagelszívó ventilátor a wc-ben

A mellékhelyiségekben a ventilátorok elsődleges feladata, érthető okokból a szagelszívás. Különösen fontos lehet ez olyan lakások esetében, ahol helyhiány, vagy egyéb szempontok miatt a wc a fürdőszobában található.

A WC fülke, vagy a fürdőben elhelyezett wc esetén is a lényeg az, hogy a használat kezdetétől biztosítsunk egy állandó légáramlást, ami a levegőt a lakás többi pontjától elvezeti. A fürdő-wc ventilátort ablakba, vagy faláttörésbe kell beépíteni, ami az elhasznált levegőt helyből kijuttatja a szabadba (kertbe, lichthofba, ahogy azt a lakás/ház adja).

Fürdő és wc egyben
Fürdő és wc egyben

A levegő utánpótlásáról a lakás többi helyisége gondoskodik, a WC ajtajába vágott résen keresztül. Ezt a rést érdemes ajtóráccsal takarni, az esztétikai okok miatt.

Nagyon fontos, hogy a lakásban, ha elszívunk belőle levegőt, akkor a nyílászáróknak megfelelő mennyiségű után-táplálást engedélyezniük kell, erre egy résszellőző lehet a tökéletes megoldás.

Webáruházunkban minden terméket megtalál, amivel megoldhatja a WC szagelszívását, de kiindulópontnak ajánlunk egy csomagot, amiben minden benne van, amire szüksége lehet.

Az elszívó ventilátor

Vents mozgásérzékelős fürdőszoba-wc ventilátor
Vents mozgásérzékelős fürdőszoba-wc ventilátor

Az elszívást a Vents M TPL ventilátora hivatott elvégezni. Ez a kisventilátor időzítővel szerelt, így a helyiség elhagyása után is működik még, ami lényeges egy szagelszívó esetében. A ventilátor mozgásérzékelővel készült, ami szintén megkönnyíti a WC fülkében a használatot. Amennyiben ez a WC egyben fürdő helyiség is, akkor érdemes egy párakapcsolós verziót választani inkább, ezzel megoldjuk a penészmegelőzést is!

A csőrendszer

A fenti ventilátor egy 100mm átmérőjű légtechnika csőre szerelhető, amennyiben faláttörésbe tesszük a ventilátorunkat, akkor egy teleszkópos műanyag légtechnika csövet ajánlunk hozzá. A változtatható hosszúságú csővel könnyebb lesz dolgozni utólag.

VENTS MV VUJ gravitációs zsalu
VENTS MV VUJ gravitációs zsalu

A cső végére érdemes egy esővetőt, vagy rácsot tenni, ha igazán előre gondolkodunk, akkor gravitációs zsaluval ellátott szerkezetet érdemes, hogy kívülről a szél ne tudjon befújni a WC-be.

Külső rácsnak megfelelő lehet egy fém Rola USAV rács, zsalu esetén a Vents MV VUJ zsaluját ajánljuk.

Rácsok a nyílászárókhoz

A WC ajtajába egy dupla ajtórácsot ajánlunk, szintén a Vents terméke a fehér műanyagból készült MV 450 duplarács.

Ha kérdése van, vagy tanácsra lenne szüksége keresse meg kollégáinkat.

Penész kezelése ventilátorral

A penész mindenki rémálma a lakásban, de nagyon könnyen kordában lehet tartani. Általában ha megjelennek az első gyanús foltok a falon, helyből penészölő sprayket kezdünk vásárolni, pedig ez csak időszakos, mondhatni tüneti kezelés.

Hogy kerül a penész a lakásba?

Ha a lakás levegője legalább 72 órán át 75% feletti páratartalmú, akkor a penész automatikusan megjelenik, mert a penészgomba mindig jelen van. Apró spórái ott lebegnek a lakásban, és ha kellő táptalajra lel, akkor kivirágzik.

Mi kell a penésznek? Nedves levegő, nedves talaj és megfelelő hőmérséklet. Egy jól szellőztetett, egészséges páratartalmú lakásban a penész nem él meg.

A penészesedés megelőzése vagy megszüntetése

Hol szokott általában megjelenni a penész, mire kell odafigyelni?

A penész leggyakrabban a fürdőszoba és a konyha környékén jelenik meg, ahol a szokottnál is több pára kerül a levegőbe. Ezekben a helyiségekben még hajlamosabbak is vagyunk magasabb hőfokot tartani, vagy előállítani (senki nem szeret fázni zuhanyozáskor, a főzés pedig extra hőtermeléssel jár) így a penész könnyen felüti a fejét.

Télen sokan vannak rákényszerülve, hogy a lakáson belül teregessenek és ilyenkor is könnyen bepenészednek a sarkok. Télen a külső falak, ha nem jól szigeteltek, könnyen kicsapják a párát és a penész ezeken a falakon is megindul.

Ha rendszeresen szellőztetünk, nem engedjük, hogy a pára túltermelődjön a lakásban, akkor nem fog kicsapódni sem és a penészesedés se indul el. De ha már megvan a baj, akkor is fontos, hogy szabályozzuk a páratartalmat, rendszeresen szellőztessünk.

A penész elleni harcnak több fajtája is lehetséges, használhatunk párátlanító készüléket, vagy aktív szellőztetést is. A páraérzékelős ventilátorok, nagy segítségünkre lehetnek a lakásszellőztetésben, a penész elleni harcban.

Páraérzékelős ventilátorokat találunk ablakventilátorok között, fürdő, wc ventilátorból, webáruházunkban nagy választékban kínáljuk ezeket is.

Főleg a jól szigetelt nyílászárók esetén sokat segíthet a penész elleni harcban a résszellőzők, ajtórácsok beépítése is.

Fürdő, wc ventilátorok lakás szellőztetéshez

Ahogy azt az előző cikkemben is írtam fürdőszoba, wc ventilátoroknak hívjuk összefoglaló néven azokat a kisventilátorokat, amiket a lakásunkban építhetünk a használt levegő elszállításra. Nézzük át első lépésben, hogy milyen funkciókkal bírhatnak ezek a készülékek.

Általános, vagy standard kivitel. Az alap ventilátor nem szokott mást tudni, mint, hogy egyszerűen elszívja a levegőt. Ezek a fürdő-wc ventilátorok vagy a villanykapcsolóra, vagy saját kapcsolóra vannak kötve. A Silenta M falivaentilátor a Vents-től nagyon jó példája egy modern kisventilátornak.

Vents Silenta M fürdő, wc ventilátor
Webáruházunkban további információkat kaphat erről a termékről!

A golyóscsapágyas kivitelű ventilátorokról már szintén ejtettem szót a korábbi cikkben, a golyóscsapágyas járókerék előnye, hogy a ventilátor nem csak falba szerelhető, hanem a mennyezetbe vagy álmennyezetbe is elhelyezhető, úgy, hogy a tengely függőlegesen áll.

Vents M L faliventilátor golyóscsapággyal
Vents M L faliventilátor golyóscsapággyal

Példaként most az M sorozatú Vents ventilátorok közül az M L 150 golyóscsapágyas ventilátort említeném. Halk működésű elszívó ventilátor, akár folyamatos, leállítás nélküli szellőztetésre is alkalmas.

A húzózsinóros kapcsolóval ellátott ventilátorok jelentik a megoldást arra, ha nem tudjuk már megoldani a kapcsolást a meglevő villamos hálózatunkon. Ilyenkor a ventilátor saját kapcsolójával indíthatjuk el a szellőztetést. A Vents MA sorozatában találunk fürdő, wc ventilátorokat húzókapcsolóval, illetve a Domovent OK ablakventilátora is ilyen kapcsolásra indítható.

Domovent OK húzózsinóros ablakventilátor
Domovent OK húzózsinóros ablakventilátor

Az időkapcsolós, vagy más néven időzítős ventilátorok talán a legtöbbet keresett kisventilátorok. A bekapcsolás után a készülék egy előre definiált időtartamig (általában 2 és 30 perc között) még működésben marad, ezzel tökéletes például wc szagelszívására. Takarékos, hisz nem maradhat véletlenül bekapcsolva, de ha a lámpa mellé van kötve a ventilátor a fény lekapcsolásával nem marad abba a ventilátor működése is. A Colibri időzítős ventilátora viszonylag új termék, alig több, mint egy éve jelent meg a webáruházunkban, de megnyerő külseje miatt kedvelik vásárlóink.

Colibri S T Flight axiális ventilátor időzítővel
Colibri S T Flight axiális ventilátor időzítővel

Páraérzékelővel és mozgásérzékelővel is készülnek fali ventilátorok. A páraérzékelős ventilátorok a legjobb megoldást nyújtják a penészedés megakadályozására. Beállítható páratartalom felett a ventilátor bekapcsol és elszívja a lakásból a párás levegőt, ami penész melegágya. Mosókonyhában, fürdőszobában érdemes ilyen ventilátort használni. Konyhába csak óvatosan telepítsünk kisventilátort, mert a legtöbb ilyen készülék a zsíros levegőből lerakódó szennyeződésektől elromolhat. Konyhába speciális járókerékkel, vagy szűrőkkel ellátott ventilátort érdemes venni, de erről majd bővebben egy későbbi cikkben írok.

A VENTS LD TH ventilátora egyszerre páraérzékelős és időzítős készülék. Tökéletes megoldás lehet egy tusolóban, vagy olyan helyiségben ahol télen teregetünk.

Vents LD T H ventilátor
Vents LD T H ventilátor

Ezek lennének a főbb típusok a fürdőszoba, wc ventilátorok között. A ventilátor kiválasztásánál fontos szempont, hogy milyen funkciói vannak, de ahhoz, hogy az alap feladatát ellássa, tehát elszállítsa az elhasznált levegőt, meg kell tudni, hogy milyen légszállítású ventilátorra van szükségünk.

Ez egy komolyabb téma, ami rengeteg változótól függ, és kollegám már írt is egy összefoglalót róla: Szellőző levegő mennyiségének kiválasztása, avagy hogyan kezdjem? címmel. Ezt érdemes átfutni, ha esetleg még maradnak megválaszolatlan kérdések, akkor forduljon bizalommal kollegáinkhoz.

Lakás szellőztetése ventilátorral

A lakás szellőztetését két részre oszthatjuk, a friss levegő beáramoltatására és a használt levegő eltávolítására. Az előbbi témáról egy másik cikkben fogok írni, most maradjunk az elhasznált levegő gazdaságos eltávolításánál.

FűtésEgy gazdaságosabb megoldás a szellőztetésre, ha ventilátorokat használunk az elhasznált levegő elszívására. A ventilátor folyamatosan, vagy időzíthetően cseréli le a levegőt és nem viszi el a teljes meleget, amit drága pénzen előállítottunk. A különböző helyiségeket így akár külön-külön is szellőztethetjük, például a nappalit nem kell kihűteni, hogy egy kereszthuzattal “kicsapjuk” a konyhai főzés során keletkezett szagokat.

Ennek a módszernek a továbbfejlesztett verziója, ha központi ventilátorral lakásszellőző rendszert építünk ki. Az egyes szobákban és további helyiségekből légtechnika csőrendszeren keresztül elszállítjuk a levegőt.

Általában azonban az utóbbi módszer az új építésű lakásokban megoldott, illetve új ház építésénél reális.Új lakás vásárlásakor néha már nem marad anyagi lehetőség központi rendszert kiépíteni, viszont a kisventilátorokkal ilyenkor is megoldható az elszívás.

Az átlagos méretű lakásokba építhető kisventilátorokat összefoglaló néven fürdőszoba-wc ventilátoroknak hívjuk. A fürdő, wc ventilátorok általában faláttörésbe építhetőek, csatlakozhatnak légtechnika csőre, vagy átvezető idommal a homlokzat felé is kifújhatják az elszívott levegőt. Ide tartoznak még az ablakventilátorok, amiket nem a falba építünk, hanem egy ablaküvegbe kell megfelelő méretű lyukat vágni és abba kell beleépíteni őket. Ez a megoldás főleg konyhák és mellékhelyiségek esetében használt, amik lichthofra nyílnak, hisz értékes ablakfelületet vesztünk vele.

Sokan azért ódzkodnak a ventilátoroktól, mert nem tudják elképzelni a falukon, nem illik a lakás berendezéséhez. Szerencsére a golyóscsapágyas járókerekű ventilátorokat nem csak a falba, netán ablakba lehet beépíteni, hanem akár vízszintesen is elhelyezhetőek (a ventilátor tengelye ilyenkor függőleges). A mennyezetbe, vagy álmennyezetbe épített ventilátorok már jóval kevésbé feltűnőek.

Másik megoldás lehet a megjelenési problémákra az úgynevezett design ventilátorok használata. Ezek a kisventilátorok olyan, akár cserélhető, takarólapokkal vannak ellátva, amik nem csúfítják el a nappalinkat, vagy hálószobánkat. A design ventilátorok közt találunk mintás fém előlappal, vagy akár működő órával eltakart ventilátort is. A led lámpával épített ventilátorok akár kislámpa helyett is beszerelhetőek, így dupla funkciót látva el.

Blauberg Art ventilátor formatervezett előlappal és ledlámpás háttérvilágítással
Blauberg Art ventilátor formatervezett előlappal és ledlámpás háttérvilágítással

Ezután a hosszúra nyúlt bevezető után, a következő cikkben részletesebben átnézzük a fürdőszoba-wc ventilátorok típusait.