Fürdő, wc ventilátorok lakás szellőztetéshez

Ahogy azt az előző cikkemben is írtam fürdőszoba, wc ventilátoroknak hívjuk összefoglaló néven azokat a kisventilátorokat, amiket a lakásunkban építhetünk a használt levegő elszállításra. Nézzük át első lépésben, hogy milyen funkciókkal bírhatnak ezek a készülékek.

Általános, vagy standard kivitel. Az alap ventilátor nem szokott mást tudni, mint, hogy egyszerűen elszívja a levegőt. Ezek a fürdő-wc ventilátorok vagy a villanykapcsolóra, vagy saját kapcsolóra vannak kötve. A Silenta M falivaentilátor a Vents-től nagyon jó példája egy modern kisventilátornak.

Vents Silenta M fürdő, wc ventilátor
Webáruházunkban további információkat kaphat erről a termékről!

A golyóscsapágyas kivitelű ventilátorokról már szintén ejtettem szót a korábbi cikkben, a golyóscsapágyas járókerék előnye, hogy a ventilátor nem csak falba szerelhető, hanem a mennyezetbe vagy álmennyezetbe is elhelyezhető, úgy, hogy a tengely függőlegesen áll.

Vents M L faliventilátor golyóscsapággyal
Vents M L faliventilátor golyóscsapággyal

Példaként most az M sorozatú Vents ventilátorok közül az M L 150 golyóscsapágyas ventilátort említeném. Halk működésű elszívó ventilátor, akár folyamatos, leállítás nélküli szellőztetésre is alkalmas.

A húzózsinóros kapcsolóval ellátott ventilátorok jelentik a megoldást arra, ha nem tudjuk már megoldani a kapcsolást a meglevő villamos hálózatunkon. Ilyenkor a ventilátor saját kapcsolójával indíthatjuk el a szellőztetést. A Vents MA sorozatában találunk fürdő, wc ventilátorokat húzókapcsolóval, illetve a Domovent OK ablakventilátora is ilyen kapcsolásra indítható.

Domovent OK húzózsinóros ablakventilátor
Domovent OK húzózsinóros ablakventilátor

Az időkapcsolós, vagy más néven időzítős ventilátorok talán a legtöbbet keresett kisventilátorok. A bekapcsolás után a készülék egy előre definiált időtartamig (általában 2 és 30 perc között) még működésben marad, ezzel tökéletes például wc szagelszívására. Takarékos, hisz nem maradhat véletlenül bekapcsolva, de ha a lámpa mellé van kötve a ventilátor a fény lekapcsolásával nem marad abba a ventilátor működése is. A Colibri időzítős ventilátora viszonylag új termék, alig több, mint egy éve jelent meg a webáruházunkban, de megnyerő külseje miatt kedvelik vásárlóink.

Colibri S T Flight axiális ventilátor időzítővel
Colibri S T Flight axiális ventilátor időzítővel

Páraérzékelővel és mozgásérzékelővel is készülnek fali ventilátorok. A páraérzékelős ventilátorok a legjobb megoldást nyújtják a penészedés megakadályozására. Beállítható páratartalom felett a ventilátor bekapcsol és elszívja a lakásból a párás levegőt, ami penész melegágya. Mosókonyhában, fürdőszobában érdemes ilyen ventilátort használni. Konyhába csak óvatosan telepítsünk kisventilátort, mert a legtöbb ilyen készülék a zsíros levegőből lerakódó szennyeződésektől elromolhat. Konyhába speciális járókerékkel, vagy szűrőkkel ellátott ventilátort érdemes venni, de erről majd bővebben egy későbbi cikkben írok.

A VENTS LD TH ventilátora egyszerre páraérzékelős és időzítős készülék. Tökéletes megoldás lehet egy tusolóban, vagy olyan helyiségben ahol télen teregetünk.

Vents LD T H ventilátor
Vents LD T H ventilátor

Ezek lennének a főbb típusok a fürdőszoba, wc ventilátorok között. A ventilátor kiválasztásánál fontos szempont, hogy milyen funkciói vannak, de ahhoz, hogy az alap feladatát ellássa, tehát elszállítsa az elhasznált levegőt, meg kell tudni, hogy milyen légszállítású ventilátorra van szükségünk.

Ez egy komolyabb téma, ami rengeteg változótól függ, és kollegám már írt is egy összefoglalót róla: Szellőző levegő mennyiségének kiválasztása, avagy hogyan kezdjem? címmel. Ezt érdemes átfutni, ha esetleg még maradnak megválaszolatlan kérdések, akkor forduljon bizalommal kollegáinkhoz.

Lakás szellőztetése ventilátorral

A lakás szellőztetését két részre oszthatjuk, a friss levegő beáramoltatására és a használt levegő eltávolítására. Az előbbi témáról egy másik cikkben fogok írni, most maradjunk az elhasznált levegő gazdaságos eltávolításánál.

FűtésEgy gazdaságosabb megoldás a szellőztetésre, ha ventilátorokat használunk az elhasznált levegő elszívására. A ventilátor folyamatosan, vagy időzíthetően cseréli le a levegőt és nem viszi el a teljes meleget, amit drága pénzen előállítottunk. A különböző helyiségeket így akár külön-külön is szellőztethetjük, például a nappalit nem kell kihűteni, hogy egy kereszthuzattal “kicsapjuk” a konyhai főzés során keletkezett szagokat.

Ennek a módszernek a továbbfejlesztett verziója, ha központi ventilátorral lakásszellőző rendszert építünk ki. Az egyes szobákban és további helyiségekből légtechnika csőrendszeren keresztül elszállítjuk a levegőt.

Általában azonban az utóbbi módszer az új építésű lakásokban megoldott, illetve új ház építésénél reális.Új lakás vásárlásakor néha már nem marad anyagi lehetőség központi rendszert kiépíteni, viszont a kisventilátorokkal ilyenkor is megoldható az elszívás.

Az átlagos méretű lakásokba építhető kisventilátorokat összefoglaló néven fürdőszoba-wc ventilátoroknak hívjuk. A fürdő, wc ventilátorok általában faláttörésbe építhetőek, csatlakozhatnak légtechnika csőre, vagy átvezető idommal a homlokzat felé is kifújhatják az elszívott levegőt. Ide tartoznak még az ablakventilátorok, amiket nem a falba építünk, hanem egy ablaküvegbe kell megfelelő méretű lyukat vágni és abba kell beleépíteni őket. Ez a megoldás főleg konyhák és mellékhelyiségek esetében használt, amik lichthofra nyílnak, hisz értékes ablakfelületet vesztünk vele.

Sokan azért ódzkodnak a ventilátoroktól, mert nem tudják elképzelni a falukon, nem illik a lakás berendezéséhez. Szerencsére a golyóscsapágyas járókerekű ventilátorokat nem csak a falba, netán ablakba lehet beépíteni, hanem akár vízszintesen is elhelyezhetőek (a ventilátor tengelye ilyenkor függőleges). A mennyezetbe, vagy álmennyezetbe épített ventilátorok már jóval kevésbé feltűnőek.

Másik megoldás lehet a megjelenési problémákra az úgynevezett design ventilátorok használata. Ezek a kisventilátorok olyan, akár cserélhető, takarólapokkal vannak ellátva, amik nem csúfítják el a nappalinkat, vagy hálószobánkat. A design ventilátorok közt találunk mintás fém előlappal, vagy akár működő órával eltakart ventilátort is. A led lámpával épített ventilátorok akár kislámpa helyett is beszerelhetőek, így dupla funkciót látva el.

Blauberg Art ventilátor formatervezett előlappal és ledlámpás háttérvilágítással
Blauberg Art ventilátor formatervezett előlappal és ledlámpás háttérvilágítással

Ezután a hosszúra nyúlt bevezető után, a következő cikkben részletesebben átnézzük a fürdőszoba-wc ventilátorok típusait.

Leltár miatt zárva január 7.-13.

2013 január 7.-13. között a Lamarking Kft. üzlete zárva tart leltározás miatt. Nyitás 14.-én hétfőn.

A webáruházba érkező rendelések feldolgozása változatlan.

Szíves türelmüket és megértésüket kérjük.

Nyitvatartás az ünnepek alatt

A Lamarking légtechnika szaküzlet nyitva tartása az ünnepek alatt:

  • 2012. november 1. (csütörtök) nemzeti ünnep – ZÁRVA tartunk
  • 2012. november 2. (péntek) pihenőnap – ZÁRVA tartunk
  • 2012. november 3. (szombat) nyitva tartás 9-13-ig

Webáruházunkban a rendeléseket az ünnepek alatt is fogadjuk, de teljesíteni csak a következő héten tudjuk. Hétfőtől a megszokott nyitva tartással várjuk kedves vásárlóinkat.

Csap vagy szelep?

Sokan nincsenek tisztában azzal pontosan, mi a különbség egy csap és egy szelep között. Most megtudhatják.

A szelep egy kicsit bonyolultabb szerkezet, ahol a zárást és nyitást egy szelepszár végén a szeleptányér végzi el, amely merőlegesen a szelepülésre mozgatható fel és le. Értelemszerűen, ha a szeleptányér az ülésre szorul, akkor zár, és onnan távolodva egyre kevésbé akadályozza az áramlást. A szeleptányér egy menetes szerkezet segítségével a fogantyúval mozgatható. A fogantyút többször (3-9-szer) teljesen körbe (360º) kell forgatni a teljesen zárt állapottól a teljesen nyitott helyzetig.

A csap fogantyúját ezzel szemben elég 90º-al elforgatni a két végállás között, ugyanis a csap belső szerkezete mindössze egy lyukas golyóból áll, amely vagy keresztül engedi az áramló közeget vagy keresztben áll elzárva annak útját.A csap előnye általában az alacsonyabb alaki ellenállás, olcsóbb ár, egyszerűbb kezelés.A szelep szabályozható, általában könnyebben javítható, és az esetek többségében hosszabb élettartamú.


Milyen csapot használjak a kertben?

A tartósság és hatékonyság szempontjából nagyon fontos, hogy kertünkbe megfelelő csapot válasszunk. Ha problémamentesen, kellemesen szeretné végezni a kerti munkákat egyáltalán nem mindegy, hogy golyós- vagy szelepes csapot választ.

A kerti csapokhoz mindenképpen használjon szelepes csaptelepet! Azért van arra szükség, mert a téliesítések alkalmával a szelepben kevésbé tud „elrejtőzni” a víz,  a golyós-csapok gyakrabban fagynak szét (pl.: a golyóban maradt víz miatt). Az átlag golyós csap felhasználó ha nem túl erős vízsugárra van szüksége (pl: öntözésnél), megpróbálja a csapot „szabályozni”. A kezelőkar „félállásában” valóban kevesebb víz folyik át, de ez sokkal nehezebben, durvábban állítható mint egy szelepnél, ráadásul a csap idő előtti elhasználódásához vezet. A golyós-csapot lehetőleg mindig csak teljesen nyitva vagy teljesen zárva tartsuk. Ha a golyó furata szöget zár be az áramló vízzel, az deformálhatja-koptathatja a furatot. Idővel egyre nehezebb lesz kinyitni vagy elzárni, és gyakorivá válhat a csöpögés is.

 

 

Új elszívó ventilátor a webáruházunkban!

Ventilátoros webáruházunkba új Blauberg elszívó ventilátor érkezett. A Blaubergtől már eddig is árultunk több klasszis elszívó ventilátort (Aero, Lux, Art), de most a magyar internetes piacon elsőként bemutatjuk a Blauberg Auto elszívó ventilátort!

  • Falra szerelhető
  • Halk járókerék
  • Egyszerű karbantartás
  • Nagy munkabírás
  • Automata zsalu
  • Golyóscsapágyas motor

Blauberg elszívó ventilátor galéria

Szellőző levegő mennyiségének kiválasztása, avagy hogyan kezdjem?

Üzletünkben sokszor találkozom olyan emberekkel, akik maguk szeretnék kiépíteni kisebb vagy nagyobb szellőző rendszereiket, otthonukba, vagy egyéb helyekre. Szakmai tudatlanságból adódóan ezek általában rosszul kigondolt szellőző rendszerek, túl nagy igényekkel, alul méretezett légtechnikai csövekkel, ventilátorral és főleg költségekkel stb.

Itt szeretnék némi segítséget nyújtani meglévő, illetve leendő kedves vásárlóimnak.

Egy szellőzés megtervezésekor tisztában kell lennünk azzal, mit is akarunk elérni. Ha tudjuk mit akarunk tudjuk melyik módszer alapján válasszuk ki a szükséges cserélendő levegőmennyiséget.

A szállítandó levegő mennyiséget alapadatnak tekinthetjük, ez fogja meghatározni a szellőztető rendszerünk további elemeit.

Hogyan válasszuk ki mennyi levegőt kell megmozgassunk hogy a kívánt hatást elérjük?

  1. választhatunk emberre vonatkozó friss levegő szükséglet alapján
  2. választhatunk léégcsereszám alapján
  3. választhatunk fűtési vagy hűtési teljesítmény alapján
  1. Egy felnőtt ember friss levegő szükséglete nyugalmi helyzetben 30 m3/h-60 m3/h is lehet.  Mivel több levegő szállítása nagyobb költséget jelent, itt mindenki eldöntheti melyik értékkel számol. Egy biztos, több oxigén, gyorsabb reakciót, jobb közérzetet,  frissebb embereket, jobb munkavégzést eredményez.
    Visszatérve a témához, ez az adat azt jelenti, hogy ha egy helyiségben 5 ember tartózkodik, az óránként minimum 150 m3 friss levegő igényt jelent. Erre a mennyiségre kell a rendszerünket tervezni.
  2. Mi az a légcsereszám? A légcsereszám egy helyiségben lévő teljes levegőmennyiség lecserélésének száma óránként számolva. Tehát ha a légcsereszámom 3, akkor a helyiségemben lévő levegő óránként háromszor cserélődik ki. Javasolt légcsereszámok különböző rendeltetésű helyiségeknek:
Aula 2…3 Könyvtár 4…5
Áruház 4…6 Mosoda 10…15
Bank 3…4 Mozi, színház 4…6
Baromfikeltető 6…10 Műhely 3…6
Disznóól 6…10 Öntöde 20…30
Előadóterem 8…10 Sportcsarnok 20
Étkező (üzemi) 6…10 Szerelőműhely 6…10
Étterem, étkezde 10…12 Szociális helyiség 30
Fényezőműhely 30…60 Táncterem 8…10
Garázs 6…8 Templom 1…2
Hotel 30 Tornaterem 6…12
Hús, tojás stb.tároló 10…20 Uszoda 20…30
Iroda 4…6 Ülésterem 6…8
Kávéház, Bár 10…12 Üzem 4…6
Konferenciaterem 30 WC 4…6
Konyha 25…15 Üzemi WC 10…15
Konyha (üzemi) 30…20 Üzletek 6…8
Kórház,Kórterem 4…6 Fürdőszoba 5…8
Kozmetikai szalon 10…15 Zuhanyzó (üzemi) 20…30

 

3. Hűtési vagy fűtési teljesítmény alapján. Mit is jelent ez?

A szellőző levegő mennyiségét meghatározza, ha pl. 3kW hőteljesítményt akarunk a helyiségbe juttatni. Egységnyi levegőmennyiség csak bizonyos mennyiségű hőt képes szállítani.

Az alábbi képlet alpján számítható ez a mennyiség:

[latex]Q=c \cdot V \cdot \rho \cdot \delta T[/latex]

ahol,

[latex]Q[/latex]-esetünkben 3kW

[latex]c[/latex]- a levegő fajhője

[latex]V[/latex]- a levegő térfogatárama (óránként szállított mennyiség) -> EZT AZ ÉRTÉKET KERESSÜK!

[latex]\rho[/latex] – a levegő sűrűsége

[latex]\delta T[/latex]- a beszívott és kifújni kívánt levegő hőmérséklet különbsége. (Ha -5 a beszívott és 20 a kifújt, akkor az eredmény 25)

Ahogy már fent írtam, az ismert szellőző levegőmennyiség meghatározza a rendszer további elemeit; mint pl.: csőrendszer, befúvó-elszívó rácsok, ventilátor. De erre majd legközelebb térünk ki.

Bármilyen kérdése van, egyedül nem boldogul, komolyabb rendszert terveztetne, árazzuk ki, oldjuk meg stb. keressen minket bizalommal! “Mi vagyunk az Ön embere!”

Szép napot mindenkinek!

Szemerédi Zsolt

Mit csináljunk, ha csöpög a csap?

Ha a lakásunkban csöpög a csap, az nemcsak idegesítő, de még pazarló is. Nem is gondolnánk, de a legtöbb esetben nem kell különösebb szakértelem ezen vízszerelési problémák megoldásához.

Milyen szerszám kell a csapszereléshez?

A csapszereléshez a legtöbb szerszám egy átlagos háztartásban általában megtalálható:

  • Csavarhúzó készlet
  • Francia kulcs
  • Lapos és harapó fogó

A csaptelepeket két kategóriába soroljuk: a normál, azaz kétkaros, ill. az egykarosokra. Az újabb generációk már többnyire kerámiabetéttel vannak ellátva, ezekkel ritkábban fordul elő ilyen jellegű probléma. A csöpögés többnyire a hagyományos, gumitömítéses csaptelepekre jellemző, mivel a gumi egy idő után elöregedik, felkeményedik és nem zár jól. Első lépésként zárjuk el a sarokcsapot! Most már letekerhetjük a csap forgatógombját. Előfordulhat, hogy csavarral van rögzítve, ebben az esetben csavarjuk ki. A forgatógombot egy recés műanyag betét rögzíti a csaptengelyre, ami szintén okozhat csöpögést. Ilyenkor a belső recéket darálta le a tengely, a gomb ezért megszalad rajta és nem zár. Ez esetben egy másik betétet kell venni, ill. ha a gomb illesztőhüvelye hasadt el, és emiatt forog túl a recés betéten, akkor új gombokat is. Ellenkező esetben tekerjük ki egy franciakulccsal a gombok alatti csapbetétet és ellenőrizzük a szeleptányér tömítését. A tömítéssel együtt menjünk el egy szerelvényboltba, hogy pontosan ugyanolyat vegyünk, mint amilyen volt. Vegyünk szilikonzsírt is, és az új tömítés visszahelyezésekor az összes alkatrészt kenjük be vele. Ezt követően szereljük vissza a csapbetétet és ellenőrizzük a cseppmentességet! Ha nem szűnt meg a csöpögés, akkor sajnos az egész szelep felsőrészt ki kell cserélni.

Lezárult a nyári nyereményjáték!

Ma reggel 8 órakor lezárult a nevezés a nyár eleji Facebook játékunkra. A nagy érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két Toyo klímát is kisorsoltunk a résztvevők között!

Mivel első alkalommal vágtunk bele egy nyereményjátékba, így nem voltunk igazán rutinosak, de ezt talán elnézi nekünk mindenki, aki a játékban rész vett, hát még a két nyertes! Mindenesetre csináltunk egy rövid, másfél perces videót, amiben végig lehet követni a nyertesek kihúzását, ha nem is egy kalapból, de egy fiókból! :)

A nyertesek nevét a videóban lehet látni… Lezárult a nyári nyereményjáték! bővebben…

Pollen allergia (szénanátha) kisokos

Mi is az a pollen?

Igazából a virágpor, a fák, füvek és gyomok hímivarsejtjei. A szél szállítja őket és akkor lesz a probléma, mikor a nyálkahártyánkra telepedve elkezdik azt irritálni. Könnyezést, náthát, fuldokló köhögést okoznak, nem véletlen, hogy régen szénanáthának hívták ezt a betegséget.

Mikor mi virágzik? Pollen-naptár.

  • ciprus/tiszafa: február – május eleje
  • éger: február – április közepe
  • gombák: február – november közepe
  • mogyoró: február – április közepe
  • kőris: február – május vége
  • nyárfa: február – április vége
  • fűzfa: február – május eleje
  • juhar: február – május közepe
  • nyír: február vége – május közepe
  • szil: február vége – április közepe
  • gyertyán: március vége – május eleje
  • tölgy: március vége – június vége
  • platán: április közepe – május vége
  • bükk: április közepe – május közepe
  • dió: április vége – május vége
  • eperfa: április közepe – június eleje
  • csalán: április vége – október közepe
  • fenyő: április vége – július közepe
  • pázsitfű félék: április vége – október közepe
  • vadgesztenye: május
  • bodza: május közepe – június közepe
  • lórom: május közepe – október eleje
  • bálványfa: május vége – július közepe
  • kender: május vége – november eleje
  • utifű: május vége – november eleje
  • hárs: június eleje – július közepe
  • szelídgesztenye: július közepe – augusztus vége
  • libatop félék: július vége – november eleje
  • parlagfű: július közepe – november közepe
  • üröm: július közepe – november közepe

Szénanátha

Mit tehet az allergiás tünetek enyhítésére?

  • A szellőztetést érdemes éjszakára időzíteni, vagy a hirtelen nyári záporok után közvetlen. Az eső és az éjszakai pára ugyanis a földhöz köti rövid időre a virágport.
  • Naponta mosson hajat!
  • Ahogy a lakásba ér öltözzön át friss ruhába, az utcai ruháit a szokásosnál gyakrabban mossa. A textíliákban nagyon könnyen megtapad a virágpor, a pollen.
  • Sűrűn cserélje az ágyneműt.
  • Porszívózás és portörlés! Minél sűrűbben!
  • Vezetés közben érdemes a szellőző és klíma rendszert belső keringetésre kapcsolni!
  • A lakásba érdemes légtisztító – légmosó készüléket vásásrolni. Ezek a berendezések összegyűjtik és megkötik a polleneket, a port sőt még a baktériumokat is semlegesítik!

Az allergiára csak tüneti kezelés létezik és ebben nagy segítségére lehet a az utolsó pontban említett légtisztító, illetve légmosó (légtisztító és párásító egyben) készülék. Az utóbbi beszerzésében mi segíthetünk Önnek! Látogassa meg webáruházunk párásítókkal és légtisztítókkal foglalkozó részét és válassza ki az önnek és pénztárcájának megfelelő készüléket!

Ha úgy érzi, hogy nem tud választani keresse meg munkatársainkat, szívesen segítünk!

Egyszerű, csináld magad, kerti vízrendszer építés John Guest termékekkel

John Guest - lamarking hírlevél 2011 május

Itt a tavaszi kertészkedés ideje - John Guest

Itt van a jóidő, a kertje újra törődést és karbantartást igényel. Spóroljon a vízzel és az idejével, építsen ki saját esővízgyűjtő, illetve öntöző rendszert.Ebben lehet segítségére a John Guest terméksor, amit kifejezetten könnyű és gyors felhasználásra fejlesztettünk. A John Guest csatlakozók segítségével szerszám nélkül egymaga is könnyen kivitelezheti a fenti rendszereket, sőt egyszerűen és gyorsan, kiváló minőségben fűtési, ivó- és használati melegvíz hálózatokat is kiépíthet. A csövet a kívánt helyen elvágja és bedugja a gyorscsatlakozóba, ilyen egyszerűen létrehozhat egy csőkötést. Ha elrontott valamit a kötések egy mozdulattal oldhatóak, az idomok és a csővek újra felhasználhatóak.

Ha termékünk felkeltette érdeklődését tudjon meg többet róla honlapunkról (www.johnguest.hu), vagy keresse ügyfélszolgálatunkat kérdéseivel.

Egyszerű, csináld magad, kerti vízrendszer építés John Guest termékekkel bővebben…

Légtechnika, klíma, fűtés, víz, gáz szaküzlet Budapest XI. kerület